X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

2022. június 25-én , szombat délután „Olvasásra fel! – Olvasósarok"

2022.06.19

Együttlátva Többet Látunk!

 

Kedves olvasni szerető Barátaink!

 

„Közös olvasásban is gazdag lehet a 2022-es esztendő!”

 

Ennek jegyében hirdetjük meg 2022. június 25-én , szombat délután „Olvasásra fel! – Olvasósarok" című rendezvényünket.

 

Figyelem!

A program időpontja megváltozott!

Módosított időpont:

16:00—17:30 óra között.

 

Érdekel Téged, hogy Németh Tamásné Berta Edina szívéből és ujjai által elénk varázsolt Levélregénysorozat ismeretekben és izgalmakban is gazdag cselekménye milyen módon ér véget a 6. fejezetben?

Megrendelted, és olvastad is már az eddig postán megküldött részeket, de szívesen elolvasnád közösen is a júniusi, azaz az első évadot lezáró fejezetet?

Vagy most szeretnéd megismerni a sztori lényegét és az utolsó rész megintcsak fordulatokban és nemvárt epizódokban gazdag cselekményét?

Kérdésed van a szereplőkkel, helyszínekkel vagy akár a történet alakulásával/befejezésével kapcsolatosan?

Szívesen hallgatod embertársaid élő szóban történő felolvasását, mert nyitott vagy egy ismeretterjesztő, nemcsak az ifjúságnak szóló történet első évadának fejezeteire és egy ezekkel kapcsolatos kérdezz-felelek, interaktív beszélgetésre?

Bármelyik is igaz rád, szeretettel hívunk és várunk, közöttünk a helyed 2022.06.25-én, szombat délután, kivételesen 16:00 órától!

 

Fontos!

A levélregény hat részből áll, az alkalmakat tehát januártól júniusig a soronkövetkező fejezet közös elolvasása és megbeszélése köré szerveztük!

Menetközben is be lehet csatlakozni!

(Hm. Lehet, hogy mégsem ér véget a levélregény? És akkor most hogyan tovább?)

 

A programon való részvétel díjmentes, melyhez a jó társaság, a kiváló hangulat és a zamatos tea kombinációjának együttese garantált!

 

A levélregény-fejezetet mind braille-, mind síkírásban biztosítjuk a felolvasók számára!

Tehát akár síkírásban, akár pontírásban szeretnél velünk olvasni, jelentkezz!

Braille-kijelzővel is kipróbálható az olvasás!

 

A felolvasók mellett érdeklődő hallgatóság jelentkezését is várjuk.

 

Figyelem!

A programot elsősorban személyes jelenlétre alapozva hirdetjük és tartjuk meg

Ugyanakkor hibrid formában is lehetőséget biztosítunk az Érdeklődőknek, hogy csatlakozhatnak a közös felolvasáshoz és beszélgetéshez.

Történhet ez a GoogleMeet felületén vagy telefonon keresztül.

Kérjük, ezt az igényedet is időben jelezd számunkra!

 

Jelentkezésedet, részvételi és olvasási szándékodat a programot megelőző csütörtök este 20:00 óráig az

info@egyuttlatok.hu

e-mailcímen szeretettel fogadjuk!

 

Várunk Rád, hogy az olvasás mentén is közösséget alkothassunk Veled!

 

Együttlátók Csapata

Made by FortuNet
Oldal tetejére